fbpx
Create an Account

Shopping cart

Close

No products in the cart.

Béhm Zsuzsanna

A Domináns stílusú emberek extrovertáltak (vagyis nyitottak, kifelé fordulók, a környezetükből nyerik az energiájukat), aktívak és feladat-orientáltak. Szeretnek A pontból B pontba gyorsan eljutni. A lehető legrövidebb idő alatt, a legrövidebb úton. A magas Domináns értékkel rendelkezők fő mozgatórugója, hogy kontrolljuk alá vonják a környezetüket és ott is tartsák azt. Arra törekszenek, hogy az és úgy történjen, amit és ahogyan ők akarnak, és lehetőleg mások is az ő elképzeléseiknek megfelelően csinálják a dolgukat.

Tiszta kép él az elméjükben arról, milyen eredményeket szeretnének elérni – és azon dolgoznak, hogy ezeket megvalósítsák. Cselekedeteik és kommunikációjuk arra irányul, hogy a céljukat minél gyorsabban és hatékonyabban elérjék, és másokat is megnyerjenek az elvárt eredmények elérésének támogatására. Általában nagyon gyorsan és határozottan oldják meg az új (korábban még nem előfordult) problémákat. Nem gondolják túl a dolgokat, és ezért hajlandók a tévedés kockázatát is vállalni. Hamar kialakítják a véleményüket, az általuk ismert információk birtokában az optimális döntést igyekeznek meghozni, azonnal és határozottan.

Honnan tudhatjuk, hogy kollégánk Domináns (Piros) stílusú?

A Domináns stílushoz tartozók szeretik megjelenésükben is kifejezésre juttatni dominanciájukat. Ha pénztárcájuk megengedi, akkor márkás és minőségi darabokat választanak. Az elegáns, üzleti viseletben érzik igazán jól magukat, mert ez professzionalitást és hatékonyságot sugároz. A nemek tekintetében dominancia jelzés lehet még a hölgyeknél a magassarkú és az erős smink – hogy ezzel is elhatárolódjanak a gyenge nő imidzsétől, férfiaknál pedig a márkás drága telefon vagy egyéb kütyük, a nagy autók. A ruhájukon megjelenő márkajelzések és a kiegészítőik sosem feltűnőek, de azok, akiknek ugyanúgy fontos, hogy a „szűk elithez” tartozzanak, azonnal észreveszik a presztízsről árulkodó pici logókat, a „limited edition” jelzéseket. Egymásnak kommunikálják így, hogy ugyanabba az „elit klubba” tartoznak és bizony ők is megkerülhetetlen tényezők.

Személyes terük az irodában szintén átlag felettiségükről árulkodik. Mindenből a legújabb és a legjobb van körülöttük, semmiképpen sem a gagyi vagy középszerű. Ha szűkén vannak az anyagiaknak, akkor is túl akarnak nőni az átlagoson. A munkahely számukra a munka helye, csak a feladataikkal kapcsolatos tárgyakat találhatunk az asztalukon. Családi képeket nagyon ritkán, de ha igen, akkor is leginkább presztízs céllal, a szép és okos házastársakat és gyereket mutatják be a potenciális csodálóknak. A falakon gyakran találhatunk diplomákat, díjakat és kitüntetéseket, híres emberekkel készült közös fotókat. Legszívesebben hatalmas íróasztaluk mögül fogadják a látogatóikat egy tekintélyes bőrfotelben, tárgyalási pozícióban. (Ha vezetőkről van szó, akkor persze miután átverekedték magukat a kapuőrökön.)

A tettek emberei, nem a szavaké. Kommunikációjuk nagyon határozott, direkt és lényegre törő. Utálják a csacsogást, mellébeszélést, a túl részletes beszámolókat, a barokkos körmondatokat, az irreleváns részleteket. Beszélgetéseikben mindig azonnal a tárgyra térnek és azonnali választ várnak, amit mások már-már agresszióba hajló rámenősségnek élhetnek meg. Szívesebben beszélnek, mint másokra figyelnek, és alapvetően egyáltalán nem érdeklik, mit gondolnak mások úgy általában. Csak azok véleménye számít számukra, akikre felnéznek és elismernek. Gyakran válnak türelmetlenné. Szeretik e-mailben intézni az ügyeiket, mert hatékonyabbnak és gyorsabbnak találják mit a személyes találkozást vagy telefonos megbeszéléseket.

Hangjuk erős, tiszta, mások akár hangosnak is találhatják. Gesztusaikban is dominálnak, sokszor használnak utasító, rámutató jellegű mozdulatokat, és belemászhatnak mások személyes terébe. Erős a kézfogásuk és határozott szemkontaktus jellemzi őket, amelyet szívesen sokáig kitartanak.

Amit a csapatnak adhatnak, az a cél elérésének segítése. Született vezetők, fontos számukra, hogy döntéseket hozhassanak és másokat irányíthassanak. (Az előző levelekből láttuk, hogy vannak, akik ezt nagy örömmel veszik.) Döntéseikben hajlandók olyan kockázatokat is felvállalni, amit mások biztosan nem mernének megtenni. Jók a delegálásban, és ezzel a felelősség kialakításában a közös cél irányában. Másokat is magasabb teljesítmény elérésére ösztönöznek kihívást jelentő céljaik és teherbírásuk. Nélkülük akadozhat a célok elérése, és vészhelyzetben nélkülük nem biztos, hogy kellően gyorsan és határozottan tudna reagálni a csapat.

A stressz megjelenésekor még inkább dominánsabbá válnak; erőszakosak, követelőzők, nyersek lesznek. Mivel akadályoztatva vannak, arra lehet számítani, hogy emiatt másokat fognak okolni. A tartós stressz hatására ők is vesznek egy 180 fokos fordulatot, és elvonulnak nyalogatni a sebeiket. Képtelenek döntést hozni, elvesznek a részletekben, és kivonják magukat a dolgok irányításából.

Vezetőként úgy tudjuk kihozni őket a stresszállapotból, ha rájuk parancsolunk, hogy szedjék össze magukat. Ezzel garantáltan felszínre hozzuk a dominanciájukat, és beindul náluk a „Nehogy már mások mondják meg mit tegyek” program és képesek lesznek visszatérni a korábbi aktív, cselekvő, határozott alapállapotukba.

A Domináns kollégák számára a motiváló munkakörnyezet az, ahol azonnali, jól látható és kézzelfogható eredményeket érhetnek el, és ahol van beleszólásuk abba, ami történik. Legjobb, ha másokat is irányíthatnak. Rendkívül fontos számukra személyes autonómiájuk, ezért nagyon rosszul viselik, ha előírják számukra, hogyan cselekedjenek, ha kézi vezérlés alatt tartják őket, ha nincs lehetőségük dönteni, vagy ha akadoznak a folyamatok a többi résztvevő vagy bürokratikus szabályozások miatt. Nem kedvelik a rutinfeladatokat, de szívesen kísérleteznek új módszerekkel. Imádják a kihívásokat – minél nagyobb, annál jobb – és élvezik, ha megoldást adhatnak rájuk. Ha a környezetükben nem lenne elég kihívás, megteremtik maguknak. Olyan közegben érzik otthonosan magukat, ahol nem kell mások érzékenységére való tekintettel tojáshéjon lépkedniük és megválogatniuk a szavaikat.

Ha delegálunk nekik, akkor igazából annyi dolgunk van, hogy pontosan meghatározzuk nekik a célt a határidőkkel, és megadjuk nekik a végrehajtáshoz szükséges hatáskört. Nyugodtan szabadjára engedhetjük őket; hagyjuk, hogy önállóan határozzák meg, hogyan fogják végrehajtani a feladatot és kit vonnak bele.

A jól végzett munkáért nyilvános elismeréssel is jutalmazhatjuk őket, szívesen kiteszik a kapott okleveleket, díjakat. A negatív visszajelzések kapcsán érdemes arra emlékeznünk, hogy az egyik félelmük az, hogy elveszítik a kontrollt. Beszéljünk határozottan és lényegre törően. Mutassuk ki, hogy bízunk a képességeikben. Javasoljunk és kérjük ki a véleményüket. Lehet, hogy nyersen fognak reagálni a kritikára, de ez nem azt jelenti, hogy dühösek vagy hogy nem fogadják el a visszajelzést.

Ha konfliktusba kerültünk egy Domináns kollégával, akkor abba bele kell állni. Ha megadjuk magunkat, sosem fognak egyenrangú félként kezelni. Fontos, hogy ne legyünk olyan agresszívak vagy türelmetlenek, mint ők a rosszabb napjaikon, mert úgysem tudjuk ledominálni őket. Legyünk határozottak és célorientáltak, és világosan, tömören fejtsük ki nekik a problémánkat. Ha tudunk olyan alternatívát javasolni, ami nem áll szöges ellentétben az elképzeléseikkel és marad nekik saját mozgásterük és akár választási lehetőségük, nagy esélyünk van egy nyertes-nyertes zárásra.

HOGYAN KOMMUNIKÁLJ A DOMINÁNS STÍLUSÚAKKAL

  • Legyünk egyértelműek, fogalmazunk konkrétan és lényegre törően
  • Ne tegyünk olyan kijelentéseket, amiket nem tudunk alátámasztani, ne beszéljünk felszínesen
  • Lehetőleg ne térjünk el a tárgytól
  • Legyünk hatékonyak és ne vesztegessük az időt fölösleges csevegéssel vagy oda nem illő tényekkel
  • Ne személyeskedjünk
  • Vázoljuk fel nekik a teljes képet, a részleteket inkább írásban
  • Viselkedjük magabiztosan, ne legyünk határozatlanok
  • Ne tűnjünk rendezetlennek (szervezés, anyagok, technika, megjelenés)
  • Ne riadjunk vissza a konfrontációtól, ha arra van szükség – szeretik, ha a másik a vitában partnerük tud lenni

A DOMINÁNSOK

Cser Dani Róbert

Ezen a héten végre visszatérünk a normalitás talajára és nem próbálunk meg összehasonlítani megfelelő összehasonlítási alapok nélkül két különböző évszázadban elhunyt személyt. Amúgy, hogy végülis miért történt így a választás, azt ebben a blogpostban kifejtettem: link. Az egyenlőség nevében. Mit tanulhatunk ebből? Szép dolog az egyenlőség, de vannak olyan helyzetek amikor az egyenlőségre való törekvés az eredményesség rovására megy. Elvileg vezető vagy. Vagy az leszel. Tegyük ezt el tanulság gyanánt a későbbi időkre. Te is én is.

Jöjjön tehát most az, aminek jönnie kell, azaz Gordon Ramsay akit lehet gyűlölni vagy szeretni azért amilyen és Lewis Hamilton akit lehet gyűlölni vagy szeretni azért amilyen. Amúgy is vicces dolog ez a kedvelek vagy nem kedvelek valakit dolog. Általában azokat az embereket kedveljük, akiknek értékrendszere megegyezik a sajátunkkal, és általában azokat nem kedveljük akiknek értékrendszere merőben más, mint a miénk.

Gordon Ramsay-t az emberek viszonylag nagy százaléka nem kedveli. Szerintem többen nem kedvelik őt, mint megérdemelné. Szerintem pont annyival többen nem kedvelik Gordon Ramsay-t, mint amennyivel többen kedvelik Lewis Hamiltont annál, mint amit meg ő megérdemelne.

Azt gondolnám most, hogy ő az a két karakter, akiket egészen biztosan nem kell bemutatnom. Gordon Ramsay egy mesterséf (van ilyen kifejezés magyarul? Na mindegy) Úgy nagyjából 16 étterme van és olyan 11 Michelin csillaga. Ez már az a fajta szakmai elismerés amúgy, ami mellett bármekkora arca lehet az embernek. Lewis Hamilton pedig Forma 1-es autóversenyző. Rekordokat rekordokra halmoz és 5 világbajnoki címével utolérte Juan Manuel Fangio-t az örökranglista második helyén. Michael Schumachernek ugye 7 van. Amúgy alapvetően már erre is lehetne arcoskodni. Node akkor vágjunk bele. Miért nem szeretjük Gordont és miért szeretjük Lewist?

Gordon Ramsay az egyik lehető legerősebb személyiségtípus aki csak létezhet. Dominanciája mellé Befolyásoló és Kitartó stílusú, mind emellett pedig individualista, önképző és önkifejező. Ha megnézel vele bármilyen interjút, amit egyből észreveszel az a lazasága. Őt aztán nem érdekli ki nézi a műsort, mondja, ami eszébe jut. Káromkodik, kétértelmű disznóvicceket mesél általában hölgyek jelenlétében. (mondjuk ez már egy picit néha nekem is sok…). Ha valami nem ízlik neki, amit megitatnak, megetetnek vele, gond nélkül kiköpi a dívány mögé, vagy elé. Viselkedésének semmi sem szabhat határt, semmi sem korlátozhatja. Ő ilyen. Önazonos, és egy pillanatra sem gondol arra, vajon kit botránkoztat meg tetteivel. Egy örök gyerek, aki hülyéskedik, meggondolatlanul, szakmájában azonban vér profi és nem ismer tréfát.

Az individualizmus, önképzés értékének és a domináns stílus kapcsolatának köszönhetően láthatod kíméletlennek a Pokol Konyhája vagy az Amerikai Mesterszakács című sorozatokban. Nagy általánosságban az ilyen emberre mondják, hogy bunkó. Doktor House, Tony Stark (vasember) például, akik még ebbe a kategóriába sorolhatók. Hát ezért nem kedveljük szegényt. Mármint ti. Mert Szerintem jó arc.

Térjünk át a „jófiúra” Lewis Hamilton szerintem nem önazonos. Félreértés ne essék nem szeretnék belemenni egy „Kimi Raikonnen egy igazi versenyző, Lewis Hamilton nem az” féle eszmefuttatásba.

5 világbajnoki cím az 5 világbajnoki cím. A gyerek tehetséges ez minden kétséget kizár (Sőt ő az egyik oka, hogy elkezdtem kutatni miként lehetne definiálni a tehetséget, mert elvileg neki nem szabadna ennyire sikeresnek lennie az autóversenyzésben. Lehet írok majd erről egy hosszabb cikket, hogy miért nem). Node hogy lehet az, ha megnézed a Lewis Hamilton videót (és akkor most próbáltam egyenlő feltételeket teremteni azzal, hogy a Graham Norton show-t linkeltem be mindkettejükről, mert amúgy is nézz Graham Norton Show-t. Ez a fickó az, aki le tudja vetkőztetni a sztárokat valódi énjükig.). Szóval hogy lehet az, hogy két domináns személyiség ennyire különböző módon viselkedjen ugyanabban a show-ban. Lewis Hamilton nekem is nagy talány. De ugye pont a múlt héten Alan Rickmannél is pont ez a titokzatosság adott támpontot értékeit tekintve. Nagy valószínűséggel ugyanaz a helyzet Lewisnál is. Szerintem Lewisban megvan a politikai, azaz irányítás értéke. Lewis Hamilton ezért „viselkedik” a kamerák előtt. Mert ő példát akar mutatni. Ha jól megnézed, azért benne is benne van egy kis modorosság. Lewis Hamilton ugyanis szabálykövető, domináns és kitartó. Neki viselkednie illik. 5 világbajnoki cím ide vagy oda, ő a forma 1 nagykövete.

Ugye mivel kezdtem a mai etapot? Azokat az embereket kedveled, akik hasonló értékekkel rendelkeznek, mint te. Bernie Ecclestone a Forma-1 leköszönt ura fényesre nyálazta Hamiltont mindenhol, ahol érte. Hamilton volt az, aki leállt bratyizni Putyinnal. A versenyzők igen nagy százaléka amúgy individualista, csakúgy, mint Gordon. Volt olyan pódium, ahol a versenyzők csak úgy elhaladtak Putyin mellett fellépve a dobogóra. Lewis volt az egyetlen, aki kezet fogott vele. Egy individualista megveti a politikai értéket. Nem állnak le bratyizni politikusokkal. Hogy Hamilton megtette, többször is, az árulkodó. Lewis viselkedéséből hát kiérződik egy kis felszínesség. Sorrendet nála nem tudok száz százalékosan megállapítani, de úgy gondolnám politikai azaz irányítás, önképzés és önkifejezés értékekkel rendelkezik.

Tényleg minden nemű kötözködés nélkül, csupán egy tényt megjegyezve. Hány verseny is van egy évben? Tavaj 21. 21 különböző országban ki lehet állni a közönség elé, és azt lehet mondani, hogy:

– Ti vagytok a legjobbak! Titeket Szeretlek a legjobban! – Úgy, hogy két héttel korábban még az előző nemzet szurkolói voltak a legjobbak. Jövőre ez így megy tovább. Elég sz*r lehet ausztrál szurkolónak lenni. Mert az év során minden másik szurkoló egyel jobb lesz náluk. Nomeg valahogy a pilóták kedvenc pályája mindig pont az, amelyiken az adott hétvégén versenyeznek.

Jó tudom. Tudom. Mit mondjanak? Na valójában ez a baj a Forma 1-el, nem a motorok hangja vagy a szabályozás. Hanem az őszintétlenség.

Gordon Ramsay és Lewis Hamilton dominanciája között tehát a különbség az, hogy Gordon Ramsay értékeiből fakadóan úgy viselkedik és azt mondja, amit akar. Lewis Hamilton pedig értékeiből fakadóan úgy viselkedik és azt mondja, amit te látni és hallani szeretnél. Ezért kedveljük egyiküket és nem kedveljük másikukat…

Arról nem is beszélve, hogy azért Lewis Hamiltonban ott lapul egy jó adag szabálykövetés is, mint stílus.

Jövőhéten két meglehetősen szórakoztató hölgyet sodor utunkba az élet. Jennifer Lawrence és Taylor Swift lesz a vendégünk.

Back to Top