fbpx
Create an Account

Shopping cart

Close

No products in the cart.

Egyenlőtlenség

By
január 26, 2019

Most, hogy elérkezett az év eleje leültünk Zsusszal kávézni egyet, hogy megbeszéljük mit szeretnénk csinálni idén. Már persze azon kívül, hogy most már végre tényleg mi leszünk a világ elsőszámú felnőttképzési központja,mint ahogy a Ferencváros labdarugó csapata minden évben eljut az Európa Liga csoportkörébe…

(itt pontosítanék: abban egyeztünk meg, hogy mi leszünk Magyarországon az első számú felnőttképző cég, aki az eszetekbe jut, ha DISC és VI módszertannal kell tréninget vagy coachingot tartani, merthogy ez a specialitásunk. És erre kb ezerszer több esélyünk van mint a fent nevezett csapatnak a döntőbe kerülni… sorry.

Zs

Bele is fogtunk néhány új projektbe, amit majd nyilván ti is látni fogtok. Legalábbis akik feliratkoztak a történetre. Szóval Zsusz kitalálta ezt a vezetői DISC-es hírlevelet, hogy milyen jó lenne csinálni egy ilyet, úgyhogy leültünk ötletelni, hogy kiken, milyen híres személyiségeken keresztül kellene bemutatni a különböző viselkedési stílusokat. Merthogy ezeket nekem majd jól meg kell rajzolnom ugye, meg le is kéne írni. Na ebből lett az, hogy Gordon Ramsey, Lewis Hamilton lesznek a dominánsok. Jennifer Lawrence, Loki lesznek a befolyásolók, Colombo hadnagy, Shrek lesznek a kitartók és Spok, C3PO lesznek a szabálykövetők.

Igen. Jól látjátok. Ez 1 azaz 1 darab hölgy a 8 ból. Ez eléggé szar arány. Ugye a mai világban kínosan kell ügyeljünk arra, hogy bármilyen reklámanyagot is csináljunk legyen rajta legalább egy színesbőrű (erről eszembe jut a gázgyári futballpálya falára felfújt idézet miszerint „Mindenki színesbőrű különben nem látszana”) figura meg egy nő az egyenlőség nevében.

Ez az amit amúgy politikai korrektségnek hívnak, pedig akár hívhatnák színes kis egyszarvú pónikáknak is, mert egyik sem létezik. A politikai korrektség nem más, mint rettegni azon, hogy őszinte véleményünk miatt szavazókat, vagy vásárlókat veszítünk, ezért kínosan ügyelünk rá, hogy amit mondunk mindenkinek megfeleljen. Hogy lehet korrektségnek hívni valamit, ami nem őszinte? Merthát igen ilyen hülye lett a világ, hogy, ha nem teszek rá egy színesbőrű arcot a reklámcuccomra, akkor rasszista vagyok. Ha nem teszek rá női arcot a reklámcuccomra, akkor nem támogatom a női egyenjogúságot.

Mi se nem vagyunk rasszisták se nem vagyunk a női egyenjogúságnak ellene, aztán mégis odalyukadtunk ki, hogy 8 híres karakterből egyetlen nőt sikerült kiválasztani és egyetlen afrikai amerikai kollégát, aki mellesleg angol. Vagyis most nem is tudom C3PO hova sorolandó…

Annyira elszégyelltem magam, hogy utánanéztem kicsit a dolognak, hogy a mi hibánk-e ez? Először is nekem nem teljesen mindegy, hogy milyen híres embert választok ki, hiszen fontos nekem értékrendszere és viselkedési stílusa is. A kiválasztási folyamathoz ezt a linket használtam, mert én magamtól nem vagyok annyira tisztában híres emberekkel: List of top 100 famous people

Nos, ha felületesen jól számoltam, akkor a 100-as listából akkor 25 nő, ha én hozzáadom a magam Marie Curie-ét. Ha minden igaz a 100-as listából 21 afrikai amerikai és/vagy más etnikumú. Jellemzően a híres nők között színészeket, politikus feleségeket és esélyegyenlőségi aktivistákat találunk, csakúgy, mint a másik oldalon. Nem fehér emberként nagyjából akkor van esélyed híresnek lenni, ha sportoló vagy, avagy politikai és esélyegyenlőségi aktivista.

Így végül arra jutottunk, hogy a következő személyeket mutatjuk be: Andrew Young, Oprah Winfrey, Alan Rickman, Marie Curie, Gordon Ramsey, Lewis Hamilton, Taylor Swift, Jennifer Lawrence. 8 emberből így 4 férfi 4 nő, 3 afrikai amerikai, 5 fehér. Sajnálom, ebben nem tudtam egyenlőbb lenni, mert szakmai szempontokat is szem előtt kellett tartanom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back to Top